Fortius Gym

fortius gym

A Fortiusnál abban hiszünk, hogy bárki lehet egészségesebb, erősebb és magabiztosabb. Nem az számít honnan indulsz. Ha a jó úton, a megfelelő emberekkel veszed körbe magad biztosan célba érsz, bárhol legyen is az. Nem számít, hogy élsportoló vagy, aki bajnok akar lenni, vagy hétköznapi hős, aki a munkája és a családja mellett igyekszik időt szakítani magára. Nem számít, hogy túl fiatalnak, túl idősnek, túl törékenynek, vagy éppen túl “súlyosnak” érzed magad.

Mi már látjuk, hogy az első lépés a legnehezebb, mert azt egyedül kell megtedd. És nem fogok hazudni neked: később sem lesz sétagalopp, mert változtatni sosem könnyű csodaszerek pedig nincsenek, de a második lépéstől már ott leszünk, hogy segítsünk.

Hogyan dolgozunk?

Amióta 2008-ban Magyarországon is megjelent a "funkcionális edzés" azóta látom mekkora tere és jövője van a teljesítmény alapú súlyzós és egyéb kiegészítő mozgásformáknak. A Fortius rendszere egyfajta hibrid módszer. Az évtizedek alatt megismert sportágakból válogattam ki azokat az elemeket amelyek a leghasznosabbak. Olyan gyakorlatokat és eszközöket használunk, amik egyszerűek, változatosak és hatékonyak! Cross tréning, súlyemelés, erőemelés, gimnasztika, TRX, kettlebell, atlétika, jóga gyakorlatok kimeríthetetlen tárháza sosem ismétlődő kombinációkban.

Hogyan dolgozunk?

Már sportoltál máshol? Életedben először készülsz edzőcipőt húzni és a fenti eszközök feléről sosem hallottál? Ne aggódj. Mindegy mekkora a komfortzónád, egy biztos: Itt úgyis kimozdítunk belőle :) Mi biztos még? A fejlődéssel járó sikerélmény, a jó csapat és néha egy kis izomláz.

Horváth Gergely - Vezetőedző, tulajdonos

TERMÜNKRŐL

Fortius Gym - Újpest

Hálásak vagyunk amiért annyian szerettétek a 2016-ban megnyílt termet, hogy egy év után bővítésbe foghattunk. 2018 tavaszától már háromszor akkora alapterületen, több mint 200 nm-en sétálhatunk végig különféle súlyokkal megpakolva, Újpest szívében. Kézi súlyzó, kettlebell, erőkeret, olimpiai rúd, TRX, C2 ergométer, airbike és skierg, macebell, bosu labda, plyo box, DBands, agility létra, súlyemelő platform, rengeteg napfény és szabad tér. Ha ismered ezeket az eszközöket akkor már tudod, hogy jó helyen jársz. Ha viszont a fentiek közül a napfény az egyetlen amivel már találkoztál, akkor még szerencsésebb vagy: jó ideig nem fogsz nálunk unatkozni és az is biztos, hogy hamar megtalálod a kedvenceidet.

Miben vagyunk mások?

Hiszünk benne, hogy mindenkit csakis önmagával szabad versenyeztetni, ezért az edzéseket úgy állítottuk össze, hogy mindig a hozzád mérten optimális terhelést kapd, függetlenül attól, hogy élsportolóként érkeztél hozzánk, vagy életed első edzését próbálod túlélni. Nálunk biztosan olyan feladatokkal fogsz találkozni, amelyeket teljesíteni már kihívás, de sosem lehetetlen és főleg nem tesz egy hétre mozgásképtelenné.

Fortius

Első lépés a gyakorlatok helyes kivitelezése, hiszen megfelelő alapok nélkül nincsen biztonságos és hatékony edzésmunka. Erre pedig nem tudnánk odafigyelni, ha túl sokan lennénk. Éppen ezért az edzések maximális létszámát nem a rendelkezésünkre álló hely, hanem csakis a legmagasabb szakmai szempontok alapján határoztuk meg és ettől soha nem fogunk eltérni.

Mindez pedig mit sem érne olyan szakemberek nélkül akiknek mindene a sport és a tanítás. Edzőink élsportoló múltja, több éves szakmai tapasztalata és folyamatos fejlődni akarása a biztosíték rá, hogy minden alkalommal biztonságban légy és megfelelően fejlődj.

Bodyart

A bodyART®️ mozgásanyagát tekintve a jógából veszi fő elemeit, amelyhez a gyógytornából, a japán Do In-ból ismert elemeket rendel és speciális légzéstechnikát kapcsol, ezzel biztosítva a teljes összhangot az edzés és a relaxáció együttes hatása között. A statikus és dinamikus erőelemek mellett bőven tartalmaz nyújtó és lazító hatású gyakorlatokat is, amelyek pozitívan hatnak testünk rövidülésre és gyengülésre hajlamos izmai számára. Minden gyakorlat kontrollált és tudatos kivitelezést igényel, amelyet speciális légzés alkalmazása segít. A bodyART®️ edzéssel fejlődik a hajlékonyág, az erő, az állóképesség, a kitartás, az egyensúlyérzék, a stabilitás, a türelem, a tudatosság, illetve olyan készségek és képességek, amelyek a harmonikus mozgás, a tudatos lét elkerülhetetlen alapjai.

Bodyart

fitYoga

A tradicionális kelet és a modern nyugat tökéletes találkozása 55 percben. Egy stílus mely a hagyományos hatha, ashtanga vonalakat ötvözve hozta el a fitnesz pörgős világába a teljes egyensúly megteremtését. Az energiák harmonikus, egymást kiegészítő áramoltatásával erősíti testünket és teremti meg a lelki harmóniát egy egy hosszú nap előtt vagy után. Az órák alkalmával folyamatosan váltják egymást a dinamikus és statikus feladatok, melyek a légzéssel és a teljes kikapcsolódással párosulva a legjobb feltöltés jelentik majd Neked. Férfiaknak, Nőknek, Kezdőknek, Haladóknak egyaránt ajánlott.

csoportos Cross tréning

Bruttó 60 perc munka azoknak, akik szeretnek motiváló közösségben dolgozni. Egy alapos bemelegítést követően ügyességi, erőfejlesztő és kondicionáló feladatokat kaphatsz. A csoportos edzések maximális létszáma 10 fő, ha tehát olyan termet keresel, ahol a sok ember közt el tudsz bújni, nem jó helyen jársz. Nálunk a létszám nem mehet a minőség rovására, itt a csoportos edzésen is folyamatos szakmai segítséget és visszajelzést kapsz. Kihagyott ismétlések, nem elég mély guggolás? Észrevesszük nyugi…

csoportos Cross tréning

Intervall

Intervall óráinkkal azoknak kedvezünk, akik állóképességüket egy teljes testet megdolgoztató edzéssel fejlesztenék. Tetszeni fog, ha szereted a pörgős edzéseket, de nem ragaszkodsz a nehéz súlyokhoz, hiszen az intervall edzés túlnyomó része saját testsúlyos és kardió gyakorlatokból épül fel.

Előnyei:

  • Nagyszerűen fejleszti a keringési rendszert.
  • A nap többi részében energikusabb leszel!
  • Jó kiegészítő más sportok mellé ahol fontos az állóképesség.
  • Jó kiegészítője a Fortius Cross tréningnek is. :)
intervall

privát edzés

A foglalkozáson az egyéni céljaid kerülnek előtérbe, melyek felé egy előzetes felmérést követően, már az erősségeid és a fejlesztendő területek ismeretében indulunk el. Nincsenek előre megírt, mindenkinél működő sémák. A privát edzéseken a Fortius rendszerét teljes mértékig rád szabjuk, az edzéseidet naplózzuk, a fejlődésedet pedig ismétlődő mérésekkel követjük nyomon. Privát edzéseink maximális létszáma: 2 fő.

privát edzés

Csatlakozz a Fortius csapatához!

Amit ígérünk:
Türelmes és profi edző, jó hangulat, támogató közeg, teljesíthető kihívások, sikerélmény!

Mi fog történni az első edzésen?
Csoportos edzéseink kis létszámmal zajlanak, így az edző több figyelmet tud rád fordítani. Minden gyakorlatot részletesen megmutat és elmagyaráz, a feladatok pedig ritkán ismétlődnek így hidd el, nem csak neked lesz egy része újdonság. Olyan súlyokat kapsz (ha kapsz egyáltalán) amivel biztonságosan végre tudsz mindent hajtani. A terem családias, támogató és elfogadó közösséggel dolgozik, így az edzőén kívül számíthatsz a már tapasztaltabb társak odafigyelésére és segítségére is.

Amit kérünk:
A lenti gombra kattintva küldd el hozzánk érdeklődésedet. Bejelentkezési rendszerünkhöz csak tagjaink férnek hozzá, ezért teremvezetőnk hamarosan felveszi veled a kapcsolatot, hogy megbeszéljétek melyik órán tudsz részt venni.

Vélemények

A Fortius soha nem arról szólt, hogy milyen drága edzőcipőd van, meg milyen embléma van a rövidgatyádon. Itt az számít, amit kihozol magadból, és nem az, amit mutatsz magadról. Ledobálhatom az utcai göncöket a salgópolcra, onnantól kezdve csak az számít, hogy megcsináljam a feladatokat. A terem jellege és az edzők személye eleve kiszűri azokat, akik miatt az embereknek el szokott menni a kedve az edzéstől, emiatt nagyon jó a légkör. Itt mindegy honnan jöttél, mivel foglalkozol. Onnantól, hogy mezitlábra vetkőztél, csak az számít, hogy mit vagy képes kihozni magadból azért, hogy jobb legyél, mint tegnap voltál.
Takács László
Az óra minden percében érzem, hogy odafigyelnek rám. Hihetetlen, hogy mennyire változatosak az edzések, sosem unatkozom, nem érzem, hogy monoton lenne. Több mint egy éve járok a Fortiusba és két egyforma edzés még nem volt. A jó társaságban való edzés motivációt ad, és itt mindig jó a társaság, szuper a hangulat. Nincs helye feszengésnek vagy „nem találom a helyem” érzésnek. Ez egy olyan hely ahol a közvetlen, baráti a légkör. Ha más nem egy másik „szenvedő” sorstárs együttérző tekintetébe kapaszkodva kapok új lendületet.
Loránt Andrea
Az otthoni súlyzózás és az interneten található mindenféle edzéstervek után szerettem volna szintet lépni, de azt is tudtam, hogy a konditermek nem az én világom. Ekkor gondoltam, hogy adok egy esélyt a Fortiusnak, megnézzük mi történik pontosan egy funkcionális edzőteremben?! Ennek most már 1 éve. Az edzések, gyakorlatok sokszínűsége mellett én azt szeretem leginkább, hogy az edzők valóban értenek ahhoz, amit csinálnak, profi sportolók és figyelembe veszik azt, hogy az adott illető miért is jár hozzájuk, mi a célja (erőemelő versenyre készül vagy csak egyszerűen szeretne mozogni a napi X óra ülőmunka mellett). Mióta ide járok jöttem rá, hogy milyen sok apróságon múlik egy adott gyakorlat hatékonysága. És persze az sem mindegy, hogy a Fortiusban mindezt jó hangulatban, barátságos légkörben tesszük.
Rétvári Dániel
A Mobility számomra jóval többet jelent egy szimpla edzésnél. A változatos gyakorlatok gondoskodnak arról, hogy a testem folyamatosan meghaladja a határait, amelynek köszönhetően eddig soha nem látott mértékű fejlődés vette nálam kezdetét, és ez a más típusú edzéseken is jócskán megmutatkozik. Zsófi személye pedig biztosítja a profin összeállított órák mellett a szuper hangulatot és csapatfeelinget. Mindig alig várom a következő mobility edzést. Köszönöm Nektek
Polgár Zita
Zsófi jógája másfél óra csend és nyugalom ebben a rohanó világban. Az már csak hab a tortán (avagy fahéj a fehérjeporban), hogy a heti kemény edzések után a nyújtás elengedhetetlen, és újult erővel lehet nekivágni a következő hétnek!"
Biacsi Barbara
Az első pár edzés után azt vettem észre magamon, hogy engem is teljesen beszippantott és magával ragadott a hely - a "többmintszimplaedző" átgondolt és profin felépített, mégis letisztult, sallangmentes edzési módszere, a feladatok sokfélesége és egyénre szabottsága, a kis csapat energiája és az emberek nyitottsága. Itt minden edzés örömedzés, ami után jóleső elégedettséggel vonszolom magam haza.Ebben a felpörgetett világban jó egy olyan helyet találni ahol az ember családias környezetben, profi kezekben tudja feszegetni a saját határait. Itt aztán kieresztheted a gőzt és kihozhatod magadból a maximumot. Lassan egy éve járok ide, de még mindig szinte minden órán van valami új gyakorlat - eszméletlen széles a repertoár.
Hovány Dóra
Az első edzésen tele voltam izgatottsággal és elvárásokkal. Látszott a csapat összeszokottsága, a jó hangulat. Jó volt látni, hogy az emberek akik edzeni járnak, foglalkoznak egymással. A bemelegítésnél és az óra alatt nem számított a bénázásom, bár az elején biztos voltam benne, hogy majd kapom a beszólásokat az edzőtől, vagy majd látom az arcokon a grimaszokat. De nem volt ilyen. Az edzés végére lógott a nyelvem. Szuper érzés volt. Megkaptam azt, amiért jöttem. A mai világban tele vagyunk sztereotípiákkal, amik meggátolnak minket abban, hogy teljesen önmagunk lehessünk. Itt önmagad lehetsz. Nem számít, hogy vékony vagy vagy telt, mindenkinek közös a célja. Rendszeres mozgás, egészséges életmód és egy megálmodott test, amiért mindent megteszel, hogy elérd. Miért szeretek ide járni? Ez egy olyan hely, ahol önmagad lehetsz, ahol a céljaidra tudsz koncentrálni, fókuszálni. Ösztönöznek a többiek, akik már jóval előrébb járnak, mint te és biztatnak. A legtöbb helyen ahova jártam, egy pár hónap elteltével már nem volt kedvem lemenni. Nem éreztem azt, amit az elején. Hiányzott a lendület. Itt megvan. Szeretem, hogy a csoportos edzéseken kis létszámban vagyunk, mert így mindenkire oda tud figyelni az edző. Jó csapat, egy igazi ösztönző hely.
Sümeginé Gabara Zsuzsanna
Szerintem mindenki parázik, ha új helyre megy, főleg ha nem kezdő szinten. Én ráadásul nagyon izgulós vagyok, így még jó darabig paráztam az edzések előtt, de szerencsére semmi alapja nem volt. Igaz a bemelegítés még mindig nem megy egyedül így lesnem kell a többiekről. Szeretem az edzők hozzáállását Azt, hogy figyelnek mindenkire és megjegyzik, hogy hol tart, tudnak ajánlani súlyokat és tudják motiválni, hajtani az embert. Így sokkal személyesebb a csoportos edzés is. Szeretem, hogy edzés közben is figyelnek , ha valami nem megy akkor egyből javítják, ha jól csinálom, akkor meg megdicsérnek. Ez nagyon motiváló. Szeretem, hogy változatosak az edzések és mindig tanulok valami újat. Így mindig van hová fejlődni, nem lesz monoton és megmarad a motiváció.
VViki

EDZŐK

Fortius edzők
HORVÁTH GERGELY VEZETŐEDZŐ, TULAJDONOS

Sosem tudtam magam elképzelni sport nélkül, sosem érdekelt úgy igazán más. Úgy éreztem, ha valamit jól akarok csinálni, ha értéket akarok teremteni, akkor az kizárólag valami sporthoz köthető dolog lehet, evidens volt, hogy edző legyek.

“Válassz olyan munkát amit a legjobban szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod”

MIRE SZÁMÍTHATSZ HA VELEM EDZEL?
Az alapoktól felépített, precíz progresszió. Előtérben a mozgásminőség javítása, a kivitelezés, a prevenció, emellett kemény, a fejlődés szempontjából optimális edzésmunka.

AMI FONTOS NEKEM:
A sportoló és edző közötti kölcsönös bizalom

TAPASZTALATOM:
1996-ban kezdtem sportolni, 2007 óta edzősködöm

AMIRE BÜSZKE VAGYOK:
Az összes tagunkra, aki megtisztelt bizalmával, és eljött hozzám tanulni, fejlődni

LEGNAGYOBB SIKEREM:
Minden korábban teljesen inaktív ember, akit sikerült egészséges életmódra bírnom.

Fortius edzők
SZATMÁRI GERGELY EDZŐ

A sport több, mint 10 éve az életem része. Fontos számomra a rendszeres önképzés, így már a kezdetektől fogva az volt a célom, hogy minél nagyobb tudásra tegyek szert, hogy később edzőként a legjobbat tudjam nyújtani.

MIRE SZÁMÍTHATSZ HA VELEM EDZEL?
Barátságos hangulatban, nagy odafigyelés mellett lezajló folyamatosan új és változatos, de mégis szakmailag megalapozott edzésekre amik az ember alapvető mozgásaira építenek. Ha pedig igazán elszánt vagy, táplálkozási és regenenerációs témákban is szívesen segítek neked!

TAPASZTALATOM:
2011 óta testépítés és fitnesz sportedzőként, valamint személyi edzőként segítek az embereknek elérni céljaikat a sport területén, legyen az a fájdalom mentes mozgás, fogyás, erőfejlesztés vagy a sportteljesítményük javítása.

Fortius edzők
HENCZ EDINA EDZŐ
Gyerekkoromtól kezdve sportolok, szertornász voltam. Elképzelhetetlennek tartom a mindennapokat mozgás nélkül, így erre tettem fel az életemet. 15 éve dolgozom edzőként, 6.éve vagyok deepWORK®️ és bodyART®️ oktató. Örömmel adom át ezt a mozgásformát, hiszen amellett, hogy fárasztó, rengeteg pozitív energiával tölt fel. A fejlődés nem marad el benne, aki nem hiszi, járjon utána 🙂
Amire büszke vagyok:
A Magyar deepWORK®️ es bodyART®️Team tagjává választottak.
Mire számíthatsz, ha velem edzel: Jó hangulat, pozitív energiák egy folyamatos, felépített óra alatt. Ígérem, átléped a saját határaidat.
Fortius edzők
HORVÁTH GYÖRGY EDZŐ

6 éves korom óta sportolok, így egyértelmű volt hogy a Testnevelési Egyetemre megyek tanulni. Testnevelő Tanár lettem majd az egyetem után Személyi Edző is. Nagyon megtetszett, hogy személyi edzőként az embereket megtaníthatom újra jól mozogni, megszerettethetem velük a mozgást.

Mi jellemző rám és az óráimra: Alázat, Fegyelem, Türelem.

Fortius edzők
MITINER DÁVID EDZŐ

A sport egészen gyerekkorom óta életem része és szeretném, hogy neked is azzá váljon.

Sosem késő elkezdeni nemtől, kortól függetlenül.

Mire számíthatsz ha velem edzel: Amennyiben bizalmat szavazol nekem, biztos lehetsz abban, hogy a minőséget a precizitást és a személyes célokat helyezzük előtérbe jó hangulatban, de kellő komolysággal.

TAPASZTALATOM:
2017 óta edzősködöm a funkcionális edzés/crossfit világában.

Fortius edzők
VÁRADY ZSOLT EDZŐ

Gyerekkorom óta életem része a mozgás és a sport. Súlyemeléssel kezdtem, majd jött az edzőtermi korszak. Ezt váltotta fel a saját testsúlyos edzés, mivel harcművészettel kezdtem el foglalkozni (Wing Tsun). Ezek mellett megismerkedtem a kettlebellel végzett edzésekkel, amit ez egyik leghatékonyabbnak tartok. Alig egy évtizede elérte hazánkat is a “crossfit” őrület, ami engem is magával ragadott.
Az edzéseimen fontosnak tartom, a gyakorlatok pontos, precíz tanítását és azt, hogy mindenki a saját szintjéhez és felkészültségéhez megfelelő terhelést kapja. Kezdő óráimon biztos lehetsz benne, hogy közösen olyan technikai és erőnléti alapot építünk majd fel, amire később bátran alapozhatsz.

Fortius edzők
MÁRAMAROSI GERGELY EDZŐ

Több, mint tíz éve mozog a fitnesz termek világában. Jógától a modern funkcionális edzésekig, mondhatni kelettől egészen a nyugatig folyamatosan naprakész tudással rendelkezik biztosítva mindenki számára a fejlődést. Óráin folyamatosan tanulni fogsz valami újat, közben észre sem veszed majd, de mindig kicsit kijjebb tolja a határaid.

Tanulmányai után elsők között kezdte el itthon oktatni és népszerűsíteni a funkcionális edzés összes fortéját,  csínyát-bínyát. Egykori TRX Pro Team tagként folyamatos képzéseken vehetett részt az itthoni és külföldi szakma elitjétől, majd a jól megalapozott tudással vágott bele az oktatásba.

2009 óta tartott telt házas csoportos órákat, személyi edzéseket, tanult és tanította a fascia hálózatot, crossfit-et, girját, ultimate sandbag-et (…etc) szakmailag irányított már több hazai termet és módszert illetve rendszeresen vett/vesz részt hazai edzők és leendő edzők oktatásában. A funkcionális edzések után jóval később, tovább tanulva és kutakodva találkozott a jógával, mint mozgásformával és alapította meg saját kis “jógáját” a fitYogát, amit még Indiában is elismernek. Legyen szó erő- és állóképesség fejlesztésől, mobilitásról, nyújtásról, technikai kérdésekről, légzésről, alakformálásról vagy lelki fejlődésről biztos segíteni fog az utadon.

2022-ES ÁRLISTA

CSOPORTOS EDZÉS

8 ALKALOM 19 000 Ft
(30 napig érvényes)
12 ALKALOM 25 000 Ft
(30 napig érvényes)
KORLÁTLAN
BÉRLET
30 000 Ft
(30 napig érvényes)
BODYART/JÓGA
5 ALKALOM

13 000 Ft
(30 napig érvényes)
DIÁK BÉRLET*
8 ALKALOM 15 000 Ft
12 ALKALOM 20 000 Ft
KORLÁTLAN
BÉRLET
25 000 Ft
BODYART/JÓGA
5 ALKALOM

10 000 Ft
*Diák bérlet 22 éves korig vehető igénybe, csak nappali tagozatos diákigazolvánnyal érvényes.

PRIVÁT EDZÉS

Egyeztetés szerint

KAPCSOLAT

Elérhetőség

  • Fortius Gym - Újpest
  • 1047 Budapest,
  • Károlyi István u. 11.

  • Fortius 2 - Újpest
  • 1047 Budapest,
  • Károlyi István utca 5.
    (Károlyi - Wolfner u sarok)

Az edzések létszáma korlátozott, első edzés előtt minden esetben előzetes bejelentkezés szükséges!

Bejelentkezés

  • (20) 239 2334
  • info@fortiusgym.hu